Cikkek Archívum - Page 2 of 20 - Magyarsuli.sk
A TéKa Társulás segítségével a somorja Madách Imre Gimnázium 4 diákja (Sáhó Róbert, Ajpek Vivien, Kovačič Karmen, Bódis Dávid) vezető tanárukkal , Óváry Péterrel a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintezében (MTA KOKI) tartott nyílt napokon vehettek részt – írja a Paraméter. Először kapott meghívást határon túli iskola a 15 éves múlttal rendelkező rendezvényre. A […]
Rendhagyó akcióba fognak holnap a rendőrök a komáromi járásban. Alapiskolás gyerekekkel vonulnak az utakra, csengőket osztanak, és a biztonságos közlekedésre hívják fel a figyelmet a karácsonyi időszakban – írja a Bumm. A rendőrök Komáromban, Gútán, Ógyallán és Paton alapiskolás gyerekekkel közösen szeretnk felhívni a figyelmet a közelgő ünnepekre. Ebből az alkalomból csengőket osztanak a járművezetőknek. […]
Testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítja a rendőrség a 28 éves édesanyát és a 47 éves nagymamát – írja a Paraméter. A két nő múlt pénteken reggel rátámadt egy rozsnyói alapiskola igazgatónőjére. “A fiatalabbik nő, aki az egyik diák édesanyja, a vállánál ragadta meg az igazgatónőt, majd ráncigálni kezdte. Ezután a toalett felé húzta, miközben hátulról […]
„Az idei tanévben Stampay János születésének 150. évfordulója mellett azt is ünnepeljük, hogy iskolánk éppen 15 éve vette fel nevét. 50 év telt el azóta, hogy új épületbe költöztünk, és 65 éve annak, hogy a háború után Köbölkúton újraindult a magyar nyelvű oktatás” – részletezte Geri Valéria, az iskola vezetője. Az öregdiákok találkozóját december 6-ra […]
November 18 – 21. között zajlott a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémián és Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Gimnáziumban a hagyományos Akadémiai hét. A keddi napon a diákok az elsősök avatási műsorán vettek részt, melyen bemutatkozott az iskola új diákdirije, Krascsenits Szilárd, aki egy éven át fogja képviseli diáktársai érdekeit. Miután a kis „gólyák” letették esküjüket, a másodikosok tréfás […]