Testi sértéssel és garázdasággal gyanúsítja a rendőrség a 28 éves édesanyát és a 47 éves nagymamát – írja a Paraméter.
A két nő múlt pénteken reggel rátámadt egy rozsnyói alapiskola igazgatónőjére. “A fiatalabbik nő, aki az egyik diák édesanyja, a vállánál ragadta meg az igazgatónőt, majd ráncigálni kezdte. Ezután a toalett felé húzta, miközben hátulról az idősebbik nő próbálta arra tolni” – írta le az incidenst Jana Mésarová kassai kerületi rendőrségi szóvivő.
Az igazgatónő súlyos sérüléseket szenvedett, felépülése legalább hat hétig tart. A két támadó nő távozóban még meg is fenyegette őt, hogy még jobban megverik őt és a fiát is.
A rendőri szóvivő elmondta, hogy három évig terjedő börtön fenyegeti a támadókat.