„Az idei tanévben Stampay János születésének 150. évfordulója mellett azt is ünnepeljük, hogy iskolánk éppen 15 éve vette fel nevét. 50 év telt el azóta, hogy új épületbe költöztünk, és 65 éve annak, hogy a háború után Köbölkúton újraindult a magyar nyelvű oktatás” – részletezte Geri Valéria, az iskola vezetője.
Az öregdiákok találkozóját december 6-ra hirdették meg. „Várjuk az iskola egykori pedagógusainak és diákjainak jelentkezését. Van mire emlékeznünk, van mire büszkének lennünk” – jegyezte meg az igazgatónő. Az idei tanévet 145 tanulóval kezdték. A tavaly elballagott 23 diák helyére 11 elsős érkezett, a felső tagozaton 6 tanulóval gyarapodott a létszám. „Iskolánk célkitűzését legjobban Babits szavaival tudom kifejezni, miszerint nem tanítunk mesterséget és nem képesítünk semmilyen mesterségre – aki tudományt akar tanulni, annak már nagyon jól kell tudnia gondolkodni. Mi gondolkodni és beszélni tanítunk” – magyarázta Geri Valéria.
Az iskola egyik hagyományos akciója a Stampay-hét, amely idén december 6-án kezdődik. A programsorozat nyitórendezvénye a Stampay János Emléknap lesz, amely ünnepi misével, zászlóavatással és Stampay János sírjának koszorúzásával kezdődik. Az iskolában 13.30-kor kezdődik a könyvbemutatóval egybekötött iskolatörténeti kiállítás, amelyen részt vesznek Stamapay János leszármazottai is. 17 órakor a kultúrházba várják az ünneplőket. A gálaműsor közreműködői között lesznek egykori diákok is, többek között Czentnár Dezsőné Hamar Judit zongoraművész és Fekete Béla, a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának kürtöse is. Az ünnepi műsort az öregdiákok találkozója követi.
A köbölkúti iskola egykori pedagógusai és az öregdiákok a 036/7592441 telefonszámon, a director@stampay.sk e-mail címen vagy személyesen jelezhetik részvételi szándékukat.
Forrás: Új Szó