A TéKa Társulás segítségével a somorja Madách Imre Gimnázium 4 diákja (Sáhó Róbert, Ajpek Vivien, Kovačič Karmen, Bódis Dávid) vezető tanárukkal , Óváry Péterrel a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintezében (MTA KOKI) tartott nyílt napokon vehettek részt – írja a Paraméter.
Először kapott meghívást határon túli iskola a 15 éves múlttal rendelkező rendezvényre. A délelőtt folyamán a diákok az agykutatás fontosságáról szóló előadásokon vettek részt, valamint megtudhatták, hogyan alakulnak ki az érzelmek vagy a szociális gondolkodás. További érdekes előadás volt a kannabinoidok hatása az agyműködésre. A kannabinoidokról köztudott, hogy elsősorban a marihuánában fordulnak elő, azonban arról már kevesen tudnak, hogy az emberi testben marihuána fogyasztása nélkül is jelen vannak, nagy hatást gyakorolva az idegsejtek közti kommunikációra.
A délelőtti előadásokat egy sokkal izgalmasabb rész, a laborlátogatás követte, mely során a diákok láthatták, hogy is működik a kutatómunka, egy agykutató milyen kísérletekkel, állatmodellekkel tudja feltárni, mi is történik az agyban. Megtudhatták, hogy is néz ki egy elektronmikroszkóp, hogyan működik egy idegsejt, hogyan lehet mérni és ábrázolni az idegsejtekben lejátszódó elektromos impulzusokat, változásokat.
A laborlátogatás során a diákok olyan lehetőséget kaptak fiatal koruk ellenére, melyet idősebb, egyetemi tanulmányokat folytató társaik sem mindig kapnak. Az akció sikerén felbuzdulva a TéKa Társaság céljául tűzte ki, hogy a továbbiakban minél több határon túli gimnázium és középiskola diákjai vehessenek részt az MTA KOKI-ban tartandó nyílt napokon.